Miért adományozzak?
 
A jó tett örökre jó tett marad. És a rendszeres jó cselekedet a közösséget is jobbá teszi.
Ha úgy érzi, hogy vannak hiányosságai a szászrégeni közösségnek és tudja, hogy módjában áll segíteni idejével, tehetségével, képességeivel, pénzével, akkor tudja támogatni a Közösségi Bérlet programot. Számtalan dolgot lehet hatékonyabban megvalósítani, számtalan kis, egyszerű dolog képes változást hozni, ha a tettek mezejére lépünk és a pénzünkkel hasznosan és okosan gazdálkodunk.
Mi arra törekszünk, hogy megnöveljük a közösség azon tagjainak számát, akik ötleteikkel jobbá szeretnék tenni városunkat.
A projekteknek tisztán leszögezett szempontoknak kell megfelelniük: kutatás, átláthatóság, felügyelet, kielemzés és terjesztés. Együtt fogunk dolgozni azért, hogy változáskat hozzunk a szászrégeni közösségbe, annak függvényében, hogy mennyire van rájuk szükség helyi szinten.
A legértékesebb és legfontosabb nyeresége Önnek, mint adományozó: az elégtétel érzése, az öröm, hogy hozzájárult a közösség fejlesztéséhez, amelyben él.
 
Kinek adományozok?
 
15.000 lej értékű alap összegyűlése esetén pályázatot hirdetünk olyan területeken, melyeket Ön határoz meg.
5 projektet választunk ki az Ön segítségével.
Ezeket ismertetjük egy - külön a projektek bemutatására megszervezett - esemény alkalmával.
 
A program időtartama?

Addig támogathatja az Ön által kiválasztott projektet, amíg szeretné. A legrövidebb ajánlott periódus 12 hónap, havi 20 lejes hozzájárulással. Az ideális az lenne, ha minél tovább támogatná a projektet. Viszont, ha közbejön egy olyan helyzet, ami miatt nem tudja tovább támogatni a projektet, természetesen kiléphet. Vagy, mesélhet a programról egy barátjának, ismerősének és lehet, ha ő majd átvenné a projekt támogatását Öntől.

Az adományozó nyeresége?
  • Az Adományozó Kör tagjai lesznek, más adományozókkal lépnek kapcsolatba, új ismeretségek, összeköttetések jönnek létre;
  • Közvetlen módon befolyásolják a közösség azon rétegét, melyet érint a cselekedetük, így változást hoznak;
  • A közösség felelősségteljes, nemes célú tagjaivá válnak;
  • Elismerésben részesülnek;
  • Lehetőségük nyílik arra, hogy válasszanak azok közül a projektek közül, amelyek számára pénzalap gyűl a Közösségi Bérlet program során (egy zsűribizottság tagjai lesznek);
  • Olyan események meghívottjai lesznek, amelyek keretében tapasztalatot cserélhetnek más résztvevőkkel;

 

A nagylelkű adományozóink közössége: